Írta: Szabó Rita dr.
Kolonizáció esetén a szervezetbe hatoló és ott – elsősorban a bőrön és/vagy a nyálkahártyákon – megtelepedő, elszaporodó patogén nem indítja meg a fogékony szervezet válaszreakcióit, így nem okoz fertőzést.
Fertőzésről (infekció) akkor beszélünk, ha a kórokozó (pl. baktérium, vírus, gomba) behatol a fogékony szervezetbe, ott megtelepedve elszaporodik, majd anyagcseretermékei révén a szervezet válaszreakcióját kiváltva tüneteket (általános és/vagy az adott fertőzésre jellemző), valamint laboratóriumilag kimutatható változásokat okoz. Bizonyos esetekben a fertőzés tünetmentesen is jelentkezhet. Az infekció kialakulását a szervezet fogékonysága, melyet az immunrendszer aktuális állapota (pl. életkor, tápláltsági állapot, stressz, krónikus betegségek) jelentősen befolyásol, valamint a mikrobák patogenitása (fertőző-képessége) együttesen határozza meg, bár utóbbiakat nem lehet egyértelműen „ártalmatlan” és „betegséget okozó” (patogén) csoportokba sorolni. Az obligát patogének (pl. Bacillus anthracis, Yersinia pestis, Ebola vírus) a fogékony szervezetben minden körülmények között infekciót okoznak (1. ábra). A fakultatív patogének (Staphylococcus aureus) esetében az ugyanazon fajhoz tartozó mikroorganizmusok virulensebb törzsei okozzák a fertőzéseket, míg a kevésbé virulens törzsei együtt élhetnek a gazdaszervezettel, bár ez más fogékony szervezetekre (pl. legyengült immunrendszer) az infekció kialakulása szempontjából veszélyes lehet. A potenciális patogének (pl. Staphylococcus epidermidis, Clostridioides difficile, Enterococcus faecalis) a humán mikroflóra állandó (rezidens) összetevői. Saját gazdaszervezetükben az általuk benépesített területein nem kórokozók, de onnan más területre kerülve (pl. a bőrről a véráramba) vagy a gazdaszervezet aktuális védekezőképessége csökkenése esetén fertőzéseket okozhatnak. A szaprofita baktériumok (pl. Bacillus cereus, Streptococcus pneumoniae)az emberi mikroflóra átmeneti (tranziens) összetevői. Súlyos immunhiányos állapotban (pl. AIDS) okoznak fertőzést.
A kialakult fertőzés lefolyásának több fázisa van. A kórokozó fogékony szervezetbe kerülése és a tünetek megjelenése közötti időszak a fertőzésenként eltérő hosszúságú lappangási idő (inkubáció). Ha a patogén közvetlenül ahhoz a szervrendszerbe (pl. emésztőrendszer) kerül, amelynek sejtjeiben szaporodik, az inkubáció rövid (akár néhány óra is lehet) és a tünetek gyorsan kialakulnak. Más kórokozók a behatolási kaputól (pl. bőrsérülés) a vér- és a nyirokáram közvetítésével jutnak el a szaporodásukhoz szükséges szövetekhez, ezért a lappangási idő hosszú, a tünetek több hét vagy akár hónap múlva jelennek meg. A lappangási időt a prodromális szakasz követi, melynek során a fertőzésre nem jellemző, általános tünetek (pl. rossz közérzet, gyengeség, étvágytalanság, hányinger) jelentkeznek. Ezt követi az akut szakasz, amelyben az adott fertőző betegségre jellemző tünetek jelennek meg, melyek akut fertőzés esetén általában rövid ideig tartanak, míg a krónikus fertőzések (pl. hepatitis B vírus okozta fertőző májgyulladás, HIV-fertőzés) hónapokig, évekig vagy akár évtizedekig is elhúzódhatnak. A rekonvaleszcencia a fertőzés lefolyásának utolsó szakasza, melyben a lábadozás, a gyógyulás történik.
A fertőző betegségek előfordulási formája változatos lehet. A sporadikus előfordulás esetén egy adott fertőző betegség (pl. tetanusz, veszettség, Lyme-kór) egymástól térben és időben függetlenül, elszórtan fordul elő. Ezen előfordulási forma esetén mindig gondolni kell arra, hogy ha egy különösen fertőző betegség (pl. Ebola vírus betegség, lépfene) megjelenésekor nem vagy nem megfelelő módon végzik a járványügyi intézkedéseket (pl. elkülönítés), akár járvány okozói is lehetnek. Az endémia során egy adott fertőző betegség (pl. rühesség, malária) egy adott földrajzi területen (pl. város, ország) vagy közösségben (pl. nevelési-oktatási intézmény, idősek otthona) tartósan és rendszeresen előfordul. Járvány (epidémia) esetén egy adott fertőző betegség (pl. rühesség, bárányhimlő) egy adott földrajzi területen vagy közösségben rövid idő alatt jóval nagyobb számban jelentkezik, mint ahogy általában előfordul. Pandémiáról beszélünk, ha egy adott fertőző betegség (pl. influenza) több országra vagy kontinensre is kiterjed.
A fertőzés kialakulása
A fertőzés kialakulásának folyamatát az elsődleges mozgatóerők (fertőző forrás, terjedés, fogékony szervezet) határozzák meg, bármelyik hiányában nem tud kialakulni a fertőzés. A másodlagos mozgatóerők olyan természeti (pl. időjárás) és társadalmi (pl. alultápláltság, kulturális tényezők, személyi-és köztisztaság hiánya, háborúk) tényezők, melyek a fertőzést kiváltó kórokozóra, a terjedésére és a fogékony szervezetre lehetnek hatással, de önmagukban, az elsődleges mozgatóerők nélkül nem tudnak fertőzéseket vagy járványokat okozni, csupán azok minőségi és mennyiségi változásait befolyásolják.
A fertőzés forrása (rezervoár) az a fertőzött vagy kolonizált ember vagy állat, amelynek szervezetéből kikerülve a fertőzés kórokozója a fogékony egyénekben újabb fertőzést okozhat. A rezervoár a kialakult fertőzés lefolyásának összes fázisában ürítheti a kórokozót, de emellett az adott fertőző betegség klinikai tünetei (pl. hányás, hasmenés, köhögés) is elősegítik a patogének külvilágba jutását. Bizonyos esetekben a fertőzés forrása lehet élettelen közeg (pl. legionellosis esetén vízrendszerek, légkondicionáló berendezések) vagy halott ember/állat (pl. Ebola vírus okozta vérzéses láz) is, bár a kórokozók többsége 48 óránál tovább nem éli túl a gazdaszervezet halálát.
Az újabb fertőzés vagy járvány kialakulásához a kórokozónak el kell hagynia a fertőzés forrását, hogy egy másik fogékony szervezetbe kerüljön. A kórokozók általában az adott fertőzésre jellemzően ugyanazon az úton hagyják el a fertőzött szervezetet, mint amelyiken bejutottak (pl. emésztőrendszeri fertőzést okozó patogének esetén hányás és hasmenés), bár vannak olyan kórokozók (pl. Staphylococcus aureus, Zika vírus), amelyek többféleképpen is terjedhetnek (pl. anyáról a magzatra, szexuális úton és szúnyogcsípéssel). A fertőző forrásban tartózkodó vagy az abból kikerült és a külső környezetben – a saját ellenálló képességüktől és a környezeti tényezőktől (pl. hőmérséklet) függően – életben maradt mikrobák közvetlen érintkezéssel (direkt kontaktus) vagy közvetítő közeg által (indirekt kontaktus) kerülhetnek egy másik, fogékony szervezetbe.
Direkt kontaktussal történő terjedés esetén a fertőző forrás testfelszínét borító bőr, valamint a külvilág anyagaival közvetlenül érintkező belső szerveket (pl. tápcsatorna, légzőszervek, ivarszervek) bélelő nyálkahártyák közvetlenül érintkeznek (pl. kézfogás, szexuális aktus, állatharapás, vertikális módon az anyából a magzatba) egy másik, fogékony személy bőrével vagy nyálkahártyájával, melynek során megtörténik a mikroorganizmusok (pl. Staphylococcus aureus, Neisseria gonorrhoeae, HIV) átvitele. A fertőzés csak akkor jön létre, ha térben és időben szoros kapcsolat van a fertőző forrás és a fogékony szervezet között. A cseppfertőzés a direkt kontaktus által történő terjedés speciális esete, melynek során a fertőzött szervezet légútjából köhögés, tüsszentés, beszélgetés során a levegőbe kerülő, kórokozókat (pl. rhinovírus, influenza vírus) tartalmazó cseppek közvetlenül (belégzés) vagy közvetve (pl. bőrre, élelmiszerre cseppenve) egy másik, fogékony szervezet légútjába kerülnek. Ezek az 5 mikronnál nagyobb részecskék túl nehezek ahhoz, hogy sokáig a levegőben legyenek, így a fertőző forrástól csak egy-két méter távolságra jutnak (2. ábra). A fertőző betegségek kb. 80%-a közvetlen érintkezéssel terjed, melyek jelentős része a megfelelő emberi magatartással (pl. zsebkendőbe történő tüsszentés, étkezés előtti és a toalett használat előtt/utáni kézmosás, kondomhasználat) megelőzhető lenne.
Az indirekt kontaktus során a fertőző forrás által kontaminált (szennyezett) átvivő közegek (pl. kilincs, telefon, számítógép billentyűzete) vagy közös terjesztő tényezők (levegő, víz, talaj, élelmiszerek) által történik meg a kórokozók átvitele a fogékony szervezetbe. Az utóbbiak jellemzője, hogy rövid idő alatt több ember és állat megfertőzésével képesek járványokat okozni. Levegő által történő terjedés esetén a fertőzött szervezet légútjából köhögés, tüsszentés, beszélgetés, hányás során vagy bizonyos tevékenységek végzése (pl. kontaminált orvosi eszközök tisztítása, ágyneműcsere) közben a levegőbe kerülő, kórokozókat (pl. Mycobacterium tuberculosis) tartalmazó folyékony vagy szilárd halmazállapotú részecskék (cseppek, por, hámsejtek) közvetlenül (belégzés) vagy közvetve (pl. élettelen felületekre ülepedve) egy másik, fogékony szervezet légútjába kerülnek. Ezek az 5 mikronnál kisebb részecskék a levegőben hosszú ideig lebegve nagy távolságokra képesek eljutni (2. ábra). A kórokozókkal szennyezett víz (pl. ivóvíz, fürdővíz, szennyvíz) közvetítésével elsősorban az enterális fertőzéseket okozó patogének (pl. calicivírus) terjednek. A vizek kontaminációja általában a közüzemi vízművek hibás műszaki állapota (pl. csőrepedés miatt kórokozót tartalmazó ürülék kerül a vízhálózatba), a nem megfelelően fertőtlenített uszodai fürdővizek vagy az élelmiszerek szennyvízzel történő szennyeződése következtében történik meg. A fertőzött, kórokozó hordozó vagy kontaminált emberekből és állatokból (pl. vér- és egyéb testváladékok, szennyvíz) a talajba kerülő vagy a talajban élő kórokozók (pl. Clostridium tetani) különböző módokon (pl. szennyezett élelmiszerek fogyasztása) kerülhetnek a fogékony szervezetbe. Az élelmiszerek az előállítás, a tárolás, a szállítás, a konyhai elkészítés és tálalás, illetve fogyasztásuk alkalmával kontaminálódhatnak a kórokozóval (pl. Salmonella enteritidis), jellemzően a higiénés előírások (pl. kézhigiéné, rovar- és rágcsálóírtás) elmulasztása következtében.
- ábra. A cseppfertőzés és a levegő által terjedés közötti különbség
A vektorok által közvetített terjedés esetén a kórokozó átvitele két módon történhet. A mechanikus terjedési mód során a vektorral (pl. légy, csótány) vagy a vektor által kontaminált tárgyakkal, élelmiszerekkel történő érintkezést követően történik meg a kórokozó (pl. Vibrio cholerae) fogékony szervezetbe kerülése. A biológiai terjedési mód a vektor (pl. tetű, atka, szúnyog, kullancs) bőrön vagy nyálkahártyán történő átjutása és szaporodása útján valósulhat meg, melynek során megtörténik a vektorban elszaporodott, rendszerint az utódokba is átjutó, nemzedékeken át fennmaradó kórokozó (pl. kullancs encephalitis vírus) átvitele.
A szervezet fogékonysága az immunrendszer működésének függvényében jelentősen befolyásolja a mikroorganizmussal történt „találkozás” kimenetelét. A fertőzés kialakulásában döntő szerepet játszik a csökkent ellenálló képesség, mely lehet természetes (pl. az újszülöttek fejletlen immunrendszere, az idősek immunrendszerének „öregedése”), illetve átmeneti vagy tartós kóros állapotra (pl. stressz, alultápláltság, krónikus betegségek, immunszuppresszív szerek alkalmazása, AIDS) visszavezethető.
Felhasznált irodalom
- Bonita R, Beaglehole T, Kjellström T. Basic epidemiology. World Health Organization, 2006.
- Jurányi R. (szerk.): A fertőző betegségek általános és részletes járványtana. Budapest, Medicina, 1998.
- Milligan GN, Barrett ADT (eds.): Vaccinology. An essential guide. Wiley Blackwell, 2015.
