Új zoonózis Közép-Afrikában
Szemlézte a Webdoki nyomán Rodé Magdolna dr.
Egy ismeretlen eredetű betegség már több mint 50 ember halálát okozta Kongó északnyugati térségében. A fertőzöttek jelentős része néhány órával a tünetek megjelenése után meg is halt. Már több száz ember kapta el az új, rejtélyes kórságot. Eddig 419 esetet regisztráltak, amelyből 53 halálos kimenetelű volt.
A WHO afrikai irodájának jelentése szerint a betegség elsőként Boloko településen ütötte fel a fejét, ahol három gyermek egy denevér elfogyasztása után 48 órán belül elhunyt, miután vérzéses láz tüneteit mutatták. Afrikában régóta aggódnak a szakértők az állatról emberre terjedő betegségek veszélye miatt, különösen azokon a területeken, ahol a vadállatok fogyasztása a mindennapi élet része.
A második járványkitörés február 9-én kezdődött Bomate városában. Eddigi eredmények szerint a minták negatívak lettek az ebola és más gyakori vérzéses lázzal járó betegségek, például a Marburg-vírus tekintetében. Néhány minta azonban maláriára pozitív eredményt mutatott.
Nem ez az első eset, hogy Kongóban rejtélyes betegség szedi áldozatait. Tavaly egy másik, influenzaszerű tünetekkel járó járvány több tucat ember halálát okozta az ország egy másik részén, amelyről később feltételezték, hogy valószínűleg malária állhatott mögötte.
A jelenlegi járvány pontos okának feltárása érdekében további laboratóriumi vizsgálatok folynak.
Megjelent: 2025. február 25. (portfolio)
Admin
VálaszTovábbítás |