„Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk.” (Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)
Május 5. a kézhigiéné nemzetközi napja. Világnap, az egész világon megtartják, megemlékeznek megalapozójáról, Semmelweis Ignácról, a magyar orvosról az Anyák Megmentőjéről. Aki felismerte azt a ma már triviálisnak tartott tényt, hogy a gyermekágyi láz fertőző betegség, amit (később felfedezett, később bizonyított) kórokozó, a Streptococcus pyogenes vált ki és a szülést levezető, a várandós anyákat vizsgáló orvosok keze visz át, visz tova (…)
…Semmelweis győzött. Cáfolhatatlanul bizonyította, és főleg Budapesten, a Szent Rókus kórházban végzett munkájával a fertőtlenítő kézmosás, a kézhigiéné nyújtotta biztonságot, megalapozva ezzel a kórházhigiéné, és a később erre épülő infekciókontroll gyakorlatait. A fertőzések okainak, a kórokozóknak a felismerése még csak akkoriban kezdődött. Nem lehet kétséges, hogy ha tovább él, kiváló gondolkodóként és kiváló orvosként nem áll meg itt, hanem azt is felismeri, hogy az orvosi gyakorlat során több betegség is kialakulhat, amelyek mögött egy-egy fertőző mikroorganizmus bújik meg, és ezek megakadályozása/elkerülése nem merülhet ki kizárólag a fertőtlenítésben. Az infekciókontroll köre bővül(t). Helyes úton indított el minket Semmelweis, és az út is haladt tovább. (…)
A teljes írás a május első napjaiban megjelenő friss számban olvasható.