Az egészségnevelő programok jelentősége a fertőző betegségek megelőzésében

A megelőzés (prevenció) magában foglalja mindazon törekvéseket, melyek az egészség fejlesztését, megőrzését, illetve egészségkárosodás esetén az egészség mielőbbi visszaállítását, a károsodás további súlyosbodásának kivédését szolgálják.  Az egészségügyi törvényben megfogalmazódnak a prevenciós törekvések: a kockázati tényezők azonosítása és értékelése, illetve a lakossággal történő megismertetése, a kockázati tényezők tartós elkerülésére irányuló ösztönzés, a kockázati és a környezeti károsító tényezők csökkentése, megszüntetése, a kórokozókkal szembeni ellenálló képesség fokozása. De kiemelt jelentősége van a betegségek iránti fogékonyság, a betegségek és a szövődmények korai felismerésének, a már kialakult betegség vagy kóros állapot egyensúlyban tartásának és romlása megakadályozásának, a kóros lelki folyamatok kialakulásához vezető tényezők időben történő felismerésének és a mentálhigiénés gondozásnak. A prevenció három szintje különíthető el, amelyek tevékenységi területe, megvalósítói is eltérőek. Az egészségnevelés átfogó és sokszínű tevékenységekkel a primer prevenciót támogatja, amely az egészséget veszélyeztető kockázati tényezők elhárítására irányuló feladatainkat foglalja magában, célja a betegségek megelőzése, az egészségtudatosság, egészségkultúra kialakítása. A megelőzés második szintje a szekunder, másodlagos prevenció, amely célja a betegség vagy a ráutaló jelek felismerése korai fázisban, illetve a felismert betegség kezelésének megkezdése minél előbb. A szekunder prevenciós tevékenységeket (szűrővizsgálatok, rizikófaktorok vizsgálata, betegségek diagnózisa) egészségügyi szakemberek végzik, de az eredményességet nagyban növeli mindenfajta primer prevenciós törekvés. Szűrővizsgálatok szervezését egészségnevelői program keretében is meg lehet valósítani, az egészséges életmódra való figyelemfelhívással, egészségtudatosság népszerűsítésével az egészségre, a betegség megelőzésre, a problémák időben való felismerésére felhívhatjuk a figyelmet. A tercier (harmadlagos) prevenciós tevékenységekkel a meglévő betegség szinten tartása, a szövődmények kialakulásának elkerülése, lehetőségek szerinti legjobb életminőség elérésének segítése válik lehetővé például a gyógyszeres terápia monitorozásával, folyamatos konzultációkkal – az életmód, táplálkozás, mozgás tekintetében is, vagy pszichés támogatással.

Az egészségnevelés tehát az emberek tudatos és felelősségteljes magatartásának kialakítására irányuló sokoldalú nevelőtevékenység, célja az egészségkulturáltság kialakítása, és ezzel az egyén alkalmassá tétele arra, hogy egészségével kapcsolatos szükségleteit önmaga irányítsa. 

 

Egészségnevelés és egészségfejlesztés

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) meghatározása szerint az egészségnevelés (health education) a tudatosan létrehozott tanulási lehetőségek összessége, amelyek az egészségük előmozdításban segítik az egyént és a közösséget tudásuk bővítésével, életmódjuk, magatartásuk alakításával. 

Az egészségnevelés a gyakorlatban különböző színtereken valósul meg. Színtérnek tekinthető minden olyan hely vagy társadalmi közeg, amelyben az emberek mindennapi tevékenysége történik és amelyek befolyásolhatják az egészségi állapot, a jólét alakulását. A színterek térben jól lehatárolhatóak, stabil szervezeti struktúrával rendelkeznek, amelyhez meghatározott szerepeket betöltő személyek csoportjai tartoznak. Színterek az oktatási, nevelési intézmények (bölcsőde, óvoda, általános- és középiskolák, egyetemek, főiskolák és egyéb oktatási helyszínek), munkahelyek, az egészségügyi szolgáltatók (kórházak, járóbeteg-ellátó intézmények, mint a szakrendelők, háziorvosi rendelők, rehabilitációs központok, és az iskolaorvosi, védőnői szolgálat segítségével), valamint különféle közösségek (lakóhely vagy egyéb településen a szomszédság találkozik, vagy egy-egy rendezvény alkalmával ismeretlen emberek közösségei alakulhatnak ki). 

1979-ben a WHO „Egészséget Mindenkinek 2000-re” programja meghatározza az egészség társadalmi tényezőit: társadalmi lejtő; stressz; gyermekkor; társadalmi kirekesztettség; munka; munkanélküliség; szenvedélybetegségek; táplálkozás; közlekedés; társadalmi támogatás – helyi közösség. Ezeknek a tényezőknek a kezelése túlmutat az egészségügyi ellátórendszeren, társadalmi- szociálpolitikai beavatkozásokat igényel, és megkívánja a szakterületek közötti, multiszektorális együttműködést.

Kb. 30 éve, az ún. „új” népegészségügy (new public health) gondolkodásmód elterjedésével – vagyis a betegségek kialakulásában nemcsak az egyéni (genetikai, biológiai) és külső természeti tényezők (pl. fertőzést okozó mikroorganizmusok) játszanak szerepet, hanem a közösségi, társadalmi körülményeknek is nagy (talán még nagyobb) szerepük van az egészségi állapot alakulásában – megjelent az egészségfejlesztés fogalma is. Az egészségfejlesztés az Ottawai Charta megfogalmazásában (1986. november) „… az a folyamat, amely módot ad az embereknek, közösségeknek egészségük fokozottabb kézbentartására és tökéletesítésére”. Ennek értelmezésében tehát nemcsak az emberi egészséget meghatározó egyéni (genetikai, biológiai, életmódbeli), valamint a közeli és távoli társas kapcsolatokkal összefüggő közösségi tényezők, hanem a tágabb strukturális (társadalmi, gazdasági, kulturális, közösségi, politikai) tényezők is hatnak az egyének és a közösségek egészségi állapotára. Az Ottawai Charta is kifejti, hogy az egészségfejlesztés gyakorlati feladatainak a mindennapi élet színterein kell megvalósulniuk.

Az egészségmegőrzés az egészséget a betegség oldaláról közelíti meg, az egészségi állapot megőrzését az egészségügyi ellátás feladatának tekinti. Az egészségvédelem a közegészségügyi tevékenységet fedi le, arra irányul, hogy megvédje a társadalmat a fertőző betegségektől és a környezeti ártalmaktól. A közegészségügy a közegészségtan, vagyis az egészségtudomány elméleti megállapításainak gyakorlati alkalmazása, a megvalósítására irányuló intézkedések összessége: az ember egészsége megőrzésének, megvédésének és fokozásának feltételeit teremti meg, figyelembe véve a környezetnek az emberre gyakorolt hatását és az egészséges életmód követelményeit. A közegészségtan és a közegészségügy az orvostudomány része. Azokat a törvényszerűségeket, szabályszerűségeket igyekszik feltárni, megismerni, célszerűen rendszerezni majd a gyakorlatban felhasználni, amelyek kulcsot jelentenek az emberi szervezet biológiai követelményeihez igazodó optimális környezeti feltételek meghatározásához. Mindezek higiénés (közegészségügyi) normatívákban összegződnek és a közegészségügy társadalmi és állami rendszerében valósulnak meg, a társadalomi berendezkedéstől függően különböző módon és mértékben. A népegészségügy interszektoriális, a társadalom valamennyi szférájára és rétegére építő tevékenység az egészség védelme és fejlesztése, a betegségek, sérülések és rokkantság megelőzése érdekében. A népegészségügyi tevékenység szervezeti kereteinek kialakítása, működtetése és felügyelete, finanszírozása kormányzati feladat, ugyanakkor professzionális szakembergárda által szervezett és irányított szakmai tevékenység. Feladatai a lakosság egészségi állapotának monitorozása, a veszélyeztetett közösségek/egyének azonosítása, az egészségproblémák és prioritások meghatározása, azok megoldására szolgáló népegészségügyi intézkedések kidolgozása és foganatosítása, valamint annak biztosítása, hogy az egészségügyi szolgáltatások (beleértve az egészségfejlesztési és betegség-megelőzési szolgáltatásokat) megfelelőek, költséghatékonyak és mindenki számára elérhetőek legyenek. 

Egészségnevelő programok

Az egészségnevelés több tudomány-területet ölel fel – orvostudomány, pedagógia, pszichológia, neveléstudomány és szociológia -, így tehát figyelembe veszi az ember biológiai állapotát (testi egészségét), lelki tulajdonságait (szellemi és érzelmi státusz), a társadalmi együttélésből adódó szociális státuszát (anyagi-gazdasági helyzet, családi harmónia, társadalmi beilleszkedési zavarok) és ezek együttes hatás-rendszerében ítéli meg feladatait. Az egyes egészségnevelő programok tervezésénél és megvalósításánál is ezt a holisztikus szemléletet kell szem előtt tartani, akár több témát magában foglaló foglalkozásról van szó, akár egy-egy kiemelt kérdés megvitatására. Az egészségnevelés az egészséges életmódra való tanítás (pontosabban nevelés), ezért mindig figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat, valamint a személyes példamutatás kiemelkedő szerepét. 

Társadalmi szinten egészségfejlesztésről beszélünk, amelyben az egészséget támogató politikai beavatkozások (pl. megfelelő környezet kialakítása, közösségi tevékenységek erősítése, az egészségügyi ellátás átszervezése, fejlesztése) mellett az egyéni képességek fejlesztése, vagyis az egészségnevelés is jelentős szerepet kap. A jó egészségi állapot megőrzésére irányuló tevékenységek alapjait és a fertőző betegségek megelőzését az Európai Unió (EU) alapszerződései írják elő. Magyarországon, az Alaptörvényünk szerint „mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez”. Az egészségügyi törvény, illetve a rendszerváltás óta minden kormány által kidolgozott népegészségügyi programok tartalmazzák a társadalmi, politikai döntéshozói feladatokat (pl. prevenció). Kormányzati szinten a minisztérium, valamint a szakmai, módszertani és ellenőrző szervek látják el az irányítás feladatait, míg az egészségnevelés színterein az oktatási intézmények pedagógusai, az iskola-egészségügyi szolgálatok, a Kormányhivatalok Nemzeti Szakigazgatási Szerveinek népegészségügyi munkatársai és a civil szervezetek végzik a gyakorlati megvalósítást.

Az egészséges életmód alapja az egészségtudatos szemlélet, tehát az egészségnevelés feladata az emberek tudatos és felelősségteljes magatartásának kialakítására irányuló nevelő tevékenység, melynek célja az egészséges személyek egészségben való megtartása. Az egészséges életmód kialakításához, fenntartásához figyelembe venni annak elemeit (egészséges táplálkozás, rendszeres testmozgás, megfelelően kialakított napirend, személyi- és környezeti higiéné, addikcióktól való mentesség, stresszkezelés, kiegyensúlyozott szexuális élet, társas kapcsolatok biztosítása). Ezek együttes figyelembe vételével kell kialakítani az egészségnevelői programokat (pl. egészséges táplálkozás, fertőző betegségek megelőzése) – akár nemzeti stratégiákról, akár civil projektekről beszélünk -, melyek során nemcsak a gyerekek, hanem minden korosztály nevelése megvalósul. Az egészségnevelés színterei fő az oktatási-nevelési intézmények (bölcsőde, óvoda, általános iskola, középiskola, főiskola, egyetem és egyéb oktatási helyszínek), a munkahelyek és az egészségügyi szolgáltatók (kórházak, szakrendelők, gyermek- és háziorvosi rendelő). Gyermekkorban az egészségre nevelésnek az élet további szakaszaira is hatással van, ezért az óvodai egészségfejlesztés (pl. fog- és kézmosás) kiemelt nevelési terület. Az iskolás korosztály pedig olyan személyiségfejlődési szakaszban van, amelyben az ismeretek és értékek elsajátításában a legnagyobb eredményeket lehet elérni a későbbi preferenciák kialakításához, ezért a tanórákon (pl. környezet- és természetismeret, biológia órák), valamint az egészségnapok-, hetek és egyéb családi programok keretében az egészségnevelés témáit is szükséges érinteni. A gyermekek egészséghez való hozzáállása, szemléletének kialakítása pedig alapvető a felnőtté váló egyén egészségtudatosságának szempontjából. 

 

Egészségnevelő programok a fertőző betegségek megelőzésében

Az egészségneveléssel (is) foglalkozó pedagógusoknak a fertőző betegségek prevenciójával kapcsolatosan minden színtéren, minden korosztály számára lehet mondanivalójuk. Fontos tájékoztatást adni a fertőző betegségekről is, de kiemelt jelentőséggel bír annak tudatosítása, hogy a fertőző betegségek terjedését csökkentik a védőoltások, valamint a megfelelő személyi higiéné és a tiszta környezet. 

Bizonyos fertőző betegségek (pl. kanyaró, influenza, fertőző májgyulladás, járványos agyhártyagyulladás) iránti fogékonyság csökkentésében a védőoltásoknak fontos szerepük van. A védőoltási rendszer fenntartásában az egészségügyi ellátórendszer, az egészségügyi döntéshozatal felelőssége emelhető ki, azonban minden, az egészségnevelésben dolgozó szakember feladata a védőoltások fontosságának hangsúlyozása. Napjainkban – a védőoltás-ellenesség fokozódásának következtében – egyre nagyobb szükség van a tudományos bizonyítékokkal alátámasztott ismeretek közvetítésére. A köztudatban újra és újra meg kell erősíteni a védőoltások fontosságát, szükségességét. Az iskoláskorú gyermekek számára játékos formában el lehet magyarázni, hogy miért fontos a védettség kialakítása és a védőoltás, a gyermekvállalás előtt álló fiatalok, a gyermeket váró szülők számára pedig a védőnői program részeként lehet a fertőző betegségek kapcsán előadást tartani a témában.

A személyi higiéné már a családi körben, majd az oktatási-nevelési intézményekben – akár a bölcsődés korosztálytól – a nevelés részét kell, hogy képezzék. A mindennapos egészségnevelő tevékenységek közé tartozik a fürdés, a haj-, bőr- és körömápolás, az orr- és fültisztítás, a genitális higiéné, valamint a kéz- és lábápolás. A kézhigiénének kiemelt jelentősége van, hiszen a külső környezettel közvetlenül érintkezésbe kerülő bőrfelszínek közül a kéz tekinthető a legszennyezettebbnek, így – a gyakori, alapos szappanos kézmosás elmulasztása esetén – jelentős szerepet tölthet be a fertőző betegségek terjesztésében. A személyi higiéné formáiról, az ezekkel kapcsolatos tennivalókról, a betegségek elkerülésében játszott szerepéről tartott foglalkozásokkal sokféle formába, bármilyen helyszínen lehet ismereteket közvetíteni.

Szerző: Auer Ildikó

Felhasznált irodalom

    • Ádány R. (szerk.): Megelőző orvostan és népegészségtan, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2011. 
    • Gritz A. Az egészségfejlesztés kompetenciái a XXI. században. Egészségfejlesztés, 2007; 48:3-9.
    • Hidvégi P, Kopkáné Plachy J, Müller A. Az egészséges életmód. Eszterházy Károly Főiskola Sporttudományi Intézet, Eger, 2015.
    • Kósa K. Van-e hazai közmegegyezés arról, hogy mi az egészségfejlesztés? Népegészségügy, 2010; 88:3-10.
    • Magyarország Alaptörvénye 
    • Pechó Z, Milassin M. Tájékoztató a fertőtlenítésről. A járványügyi gyakorlatban és az egészségügyi szolgáltatásban alkalmazható fertőtlenítő eljárások kézikönyve. Dursusz Bt., Budapest, 2012.
    • Semmelweis öröksége: A fertőzések megelőzésének legegyszerűbb eszköze a kézmosás. Elérhető: https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/kezmosas_nemzeti_kezhigienes_kampany/kezhigienes_vilagnap.html
    • Székely L. Az óvodai egészségnevelés elmélete és gyakorlata. Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata, Budapest, 2003. 
    • WHO. Formulating Strategies for Health for All by the year 2000. 1978 “Health for All” Series No. 2.
    • WHO. The Ottawa Charter for Health Promotion. Elérhető: http://www.who.int/healthpromotion/conferences/previous/ottawa/en/
    • 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről
    • 2007. évi CLXVIII. törvény az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni szerződés kihirdetéséről
1