Fertőző világban

Biotikumok között Fertőző világban. Ezzel a címmel írtam egy beköszöntőt évekkel ezelőtt  (1). A tény, ami emögött van vitathatatlan: testünket kívülről és belülről egyaránt olyan...

Semmelweis óta nem halnak meg tömegesen gyermekágyi lázban az asszonyok. Ebben az esetben az értetlenség, szűklátókörűség eredménye mindössze annyi, amennyien előtte haltak meg fölöslegesen.

A máglyán elégetett kuruzsló asszonyra gondolok, aki néhány perccel azelőtt, hogy meggyújtották talpa alatt a máglyát, elmondta bíráinak a titkát. Az egyetlen varázsszert, amelyhez folyamodott. Varázslata annyi volt, hogy szerszámait ugyanúgy megfőzte használat előtt, mint az ételét. Így tiltott beavatkozásainak nem voltak halálos áldozatai akkor, amikor a szülésbe sokan belehaltak.

Nem ő tehetett arról, hogy az ítélkezők kiváncsisága nem terjedt tovább. Nem töprengtek összefüggéseken.

Mit tettek?

Kiadták a történelem folyamán oly sokszor kiadott parancsot: gyújtsák meg a máglyát. S evvel, csupán evvel az egyetlen ítéletvégrehajtással halálra ítélték azok nagy részét is, akik Semmelweisig gyermekágyi lázban meghaltak
Fejes Endre: Gondolta a fene

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Hogy ne maradjon le semmiről!

Előtérben a prevenció

Új népegészségügyi program van készülőben Interjú dr. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárral. "A legfőbb cél, hogy a betegek ellátása minden szinten javuljon, ehhez strukturális és...

COVID-19 diagnosztika és terápia egyesített platform

A Pécsi Tudományegyetem két azóta már végzett hatodéves orvostanhallgatója - dr. Hetényi Roland és dr. Hanna Dániel – a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetőjének, dr. Jakab...

Az Integráló infekciókontroll Szerkesztőségének sajtóközleménye

Budapest – Gyömrő, 2023. április 20. – A fertőzések megelőzése, a járványok elkerülése és következményeinek enyhítése az egészségügyi rendszerek „forró pontja” világszerte, így Magyarországon...

Robotsebészeti központ Pécsett

Ünnepélyes keretek között adták át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Janus Pannonius Klinikai Tömbjében Magyarország első új robotsebészeti eszközét. A DaVinci Xi...

Rólunk

Fertőzések világában élünk. Hiú volt az a remény, hogy az életkörülmények javulása, a köztisztaság, a tudatos higiénia és higiéné, a védőoltások kiterjesztése és elterjesztése el fogja tüntetni a veszedelmes fertőzéseket és megszünteti a járványokat.

Azt látjuk, hogy tovább élnek, sőt egyre fertőzőbb és súlyosabb formában térnek vissza a leküzdöttnek hitt fertőző betegségek, megjelennek újabb, soha nem látott, vagy emberre veszélyt jelentőként nem ismert fertőzések, és a gyógyításuk terén lehetőségeink egyre szűkülnek. Lelassult az új antibiotikumok fejlesztése és megnőtt a baktériumok ellenálló képessége az antibiotikumokkal és a fertőtlenítő szerekkel szemben.

A lakosság tájékozottsága, mondhatni tudatlansága pedig sürgeti a széles körű, tudományos alapokon nyugvó, hiteles, de megérthető és ezért elfogadásra reményt keltő felvilágosító, ismeretterjesztő megszólalásokat Ennek a hiánynak pótlására szövetkeztünk mi, hogy a szakmai (az egészségügy minden posztján dolgozó) és az érdeklődő általános műveltségű olvasóközönségnek nyújtsunk új ismereteket, vagy bővítsük a meglévőket.

Sok évtizedes gyakorlattal bíró szakemberek szerkesztik ezt az oldalt, és a hamarosan induló tudományos folyóiratot. Bízunk abban, hogy ez is, az is bővülő követői bázisra talál, és hasznossá válik Mi használni akarunk!

Csókbetegség

A csókbetegség (mononucleosis infectiosa, Pfeiffer-féle mirigyláz) hetekig tartó nagyfokú fáradékonysággal járó fertőző betegség, mely elsősorban serdülőket és fiatal felnőtteket érinti. Epidemiológia: az egész világon elterjedt...

Valósidejű infekciókontroll

Szerzők: Ortutay András dr., Kovács Gábor dr., Szűcs Renáta dr., Marjanek Zsuzsanna dr., Szekeressy Zsuzsanna dr., Barcs István dr. Az egészségügyi ellátással összefüggésben fellépő fertőzések...

Előzetes az Integráló Infekciókontroll különszámából

Mikrobiológiai diagnosztika, a fertőzésekkel szembeni küzdelem alfája és ómegája Barcs István dr. Integráló Infekciókontroll, 2(3/4), 3-8, 2023.   Az orvosi mikrobiológia szorosan vett tárgya az embert megbetegíteni képes,...

Előzetes az Integráló Infekciókontroll következő számából

Hamarosan megjelenik az Integráló Infekciókontroll mikrobiológiai diagnosztikával foglalkozó különszáma.  

Hiába tiltott, mai napig gyakorlat a HIV-vel élők megkülönböztetése

Dr. Takács Ádám Évtizedek óta nyilvánvaló, hogy ez a gyakorlat jogellenes, és egy sor állami szereplő is hangsúlyozza az egészségügyi ellátók diszkriminációmentes ellátásra vonatkozó kötelezettségét....

Könyörgöm, akasszuk fel!

Radványi Géza klasszikus alkotásában, a világháború után játszódó Valahol Európában című filmdrámában hangzik el ez a mondat egy mosolygó kisfiú szájából. Attól most tekintsünk...

Tanulni. Kommunikálni. Megtanulni kommunikálni!

Orvosok Lapja - Konzílium 2023. augusztus 29. Június végén megjelent az Integráló Infekciókontroll című open access folyóirat II. évfolyamának második száma. Annak a felvállalt küldetésnek...