Felvezető
Előzetes az Integráló Infekciókontroll III. évf. 2. számából
Testünk (minden egyes élőlény saját teste) egyedi, a többiekétől részleteiben eltérő, de összességében azonosan felépülő ökológiai rendszer. Olyan rendszer, amelyben megszámlálhatatlan élettani, biokémiai, fizikai folyamat, reakció zajlik folyamatosan, ezáltal minden pillanatában más, mint amilyen azt megelőzően volt, és azt követően lesz. A homeosztázis eredője állandó, de dinamikusan változó.
Állandó, ha hagyjuk. Ha folyamataiba nem nyúlunk bele otromba módon, valamilyen divat diktálta vagy tudományos(nak tűnő) újítást követve. Ahogy kialakult az evolúció csiszolása útján, úgy is működik, a maga változó állandóságát megtartva halálunkig.
Körkörös védelem
Testünket, a szerveinket, szöveteinket, testüregeinket és az azokat kitöltő biológiai nedveinket a környezettől köztakaró választja el. Feladata a kívülről (a testtől nézve kívülről) érkező kémiai, fizikai és biológiai behatásokkal szemben kémiai, fizikai és biológiai eszközökkel megvédeni a homeosztázist, a belső egyensúlyt.
A külső környezet, a külvilágból érkező impulzusok tűnnek veszedelmesebbnek. A bőr kémiai anyagok kiválasztásával, fizikai átjárhatatlansága megőrzésével és gyors helyreállításával, pigmentjeivel és teljes felületét benépesítő, ott honos mikroorganizmusaival áll ellen a kívülről érkező (az evolúció alatt már jelen lévő) savak, sugárzás, hőmérséklet-ingadozás, a természetesen velünk érintkezésbe kerülő mikroorganizmusok hatásainak. A mesterséges beavatkozások (kozmetikumok, a túlzásba vitt tisztálkodás, és az eltávolított zsírsavak testápolós pótlásának elmulasztása, a testidegen anyagok bevitele, beültetése, az egészséges normál flóra megtizedelése és ezáltal új mikróbák megtelepedésének elősegítése) rombolja, lerombolja a természet által megalkotott tökéletes határőrizeti rendszert.
A belső környezetet a testünkbe benyúló, a külső környezet felé be- és kimenettel rendelkező üregrendszerek jelentik. A légutak, az emésztőrendszer, húgy- ivarrendszer úgy alakult ki, hogy speciális nyálkahártya borítja, amely fizikai (felületi) épségével, az általa kiválasztott specifikus és aspecifikus kémiai anyagokkal, valamint ott őshonos, az életkor során átalakuló, később arányaiban esetleg ciklikusan változó, de összességében állandó és stabil mikrobiom népesíti be. Természetéből adódóan, élettani funkcióinak ellátását biztosítandó nem lehet átjárhatatlan páncél. Rajta keresztül történik a gázcsere, a tápanyagok felvétele, a káros anyagok és anyagcsere végtermékek kiválasztása, a lokális immunvédelem anyagainak és sejtjeinek átjutása. Ha a természetes összetétele tartósan megváltozik, az üreget kitöltő mikrobiom mennyisége lecsökken, már lehetőség nyílik (potenciálisan) ártalmas mikrobák megtelepedésére. Az általuk termelt anyagok, toxinok akár helyben, akár felszívódva távoli szervekben, szövetekben okoznak patológiai változásokat, vagy maguk átjutva a gáton a szervezet inváziójába foghatnak. Kész a mérgezés, toxikémia, fertőzés…
Fertőződés
Mint tudjuk, a fertőzés azzal indul, hogy a szervezet találkozik egy vagy több kórokozóval. Pontosabban egy fogékony szervezet egy vagy több patogén kórokozóval. Még pontosabban egy adott pillanatban fogékony szervezet egy vagy több virulens kórokozó olyan mennyiségével, amelyek együtt át tudják törni a szervezet aspecifikus és specifikus védelmi rendszerét. Döntőek a mennyiségek!
Egyetlen egy kórokozó, egy baktériumsejt vagy víruspartikula szinte soha nem képes egy amúgy egészséges embert megfertőzni. Ahhoz nagy mennyiség kell, hogy áttörhessék a védelmi vonalakat. Egy gasztroenteritiszt okozó szalmonellánál ez az átlagos mennyiség egymillió és egymilliárd közé tehető. A hastífusz kórokozója esetében ez tízezer. A vérhast okozó Shigella-törzseknél száz és ezer közé esik. Viszont az erősen fertőzőképes calicivírus tíznél kevesebb részecskéje elegendő a hasmenés kialakulásához.
Csak leírni, hogy egymilliárd, nem érzékelteti, mennyire sok is ez. A matematikai kifejezés, a tíz hatványaival főleg nem: 109. Egy és kilenc nulla: 1.000.000.000. Így szembeötlő, hogy nagyon sok!
Élelmiszer-eredetű fertőzésekről beszélve közkeletű a tojást veszélyes fertőző forrásként említeni. Különösen a Listeria monocytogenes és a Salmonella fertőzések esetén ez így van. Az már régóta nem vagy nem teljesen igaz, hogy a tojás héja a kloákán áthaladva szennyeződik a bélcsatornában élő kórokozókkal. Így a veszélyt nem a konyhai technológia jelenti, hogy a feltört tojás a héjáról sodorná magával a szalmonellát a készülő ételbe, majd az elégtelen hőkezelést követően váltja ki az élelmiszer-fertőzést. Fejenként egymilliárd baktériumot belesodorni egy készülő ételbe igen nehéz lenne. Valószínűbb, hogy az elkészült ételt nem megfelelően tárolják. Például elkészül egy buli elején a sokadagos tatárbifsztek, és az asztalon hagyják, egyen, aki éppen megkívánja, hajnalig. A szalmonella meg, ami a hűtőszekrényben is szaporodik, hamar eléri a szobahőmérsékleten a fertőző csíraszámot.
Lehet fertőtlenítőszerrel lemosni a megvásárolt tojásokat, legfeljebb a védőréteg eltávolításával gyorsabban fognak megromlani otthon. Nem jelent igazi megelőzést. A szalmonellák, a nagyüzemi csirkegyárak elterjedésével, az ürülékből tova-visszafertőzve megjelentek a teljes állományban, megállíthatatlanul. Ahogy Magyarországra a know how-val együtt érkezett, ugyanúgy adtuk tovább a technológiával együtt az egykori Szovjetúnióba. A kórokozók már a tyúkok ováriumában élnek, és a meszes héj képződése előtt bekerülnek a tojás sárgájába. A kapirgálós állomány sem tekinthető teljesen mentesnek azzal, hogy a letojt tyúkokat olcsón kiárusítják, ne kelljen etetni őket a következő tojási időszak indulásáig.
Az infekciókontroll mindenkié
Évekkel ezelőtt rendszeresen vettem részt egy, az EU szervezete, a COHEHRE (Consortium of Institutes of Higher Education in Health and Rehabilitation in Europe) által tartott évenkénti kurzus, az ICHCI (International Course On Health Care Issues) képzésein, a flandriai Zedelgemben. Ezen különböző egészségtudományi szakok (ápoló, dietetikus, mentőtiszt, népegészségügyi ellenőr…) hallgatói vesznek részt Portugáliától Törökországig, és olyan programokban részesülnek, amelyek nélkül is remek szakemberek lehetnek, de ezek szélesítik látásmódjukat, gondolkodásmódjukat. Az egyik évben Gent egy időseknek otthont adó bentlakásos intézményében is látogatást tettünk. Feltűnő volt, hogy állandó orvosi jelenlét vagy egészségügyi személyzet nincs. Ha valaki beteg, hívnak hozzá orvost, de mikrobiológiai mintavételre az otthonban nincs lehetőség, a személyzet nem is hallott róla. Ami viszont különös volt, hogy a lakók nem a sivár környezetre panaszkodtak elsősorban, a szűk szobájukra, ahová csak néhány tárgyat hozhattak magukkal addigi életükből. Az hiányzott szinte mindnyájuknak, hogy nem engedik, hogy tojást egyenek! A fertőzésveszélyre hivatkozva még kintről se hozhatnak be tojással készült ételt. Évente egyszer, nyáron tartanak egy kültéri grillpartit, ahol szabad tojást is készíteni, de az épületben ez tiltva van.
Az egészségügyi felügyelet, a megelőzés és fertőzésekkel szembeni biztonság minden zárt és nyitott intézmény lakóinak kijár. Az alapellátás és a fekvőbeteg-ellátó intézmények ápoltjain kívül hasonlóan (vagy fokozottabban) kitettek pl. a fegyintézetek lakói vagy a hajléktalanotthonok. Ebben a lapszámunkban a bentlakásos otthonok infekciókontroll-gyakorlatának egyik fontos elemét érintjük. A veszélyes kórokozók, így az MRSA, vagy akár a közelmúlt járványára gondolva a koronavírus ugyanolyan veszélyt jelentenek egy ápolási otthonban, mint egy kórházi osztályon, és ugyanúgy lehet elkerülni megjelenésüket: a felvételt megelőző szűrővizsgálatokkal.
Bizonyítékra alapozva
Azt kijelenteni, hogy egy-egy baktérium kórokozó, és betegséget okoz, a többi körülmény mérlegelése nélkül (hol?, honnan?, mennyi?, milyen tulajdonságait ismerjük???) puszta rasszizmus. Előfordul újságcikkekben, hogy az ismert kórokozót, Escherichia colit mutatták ki pl. ivóvízben. Az és ott fekális indikátor. Azt valószínűsíti, hogy ahonnan odakerült, onnan más székleteredetű kórokozó, pl. szalmonella vagy a kolera, a hepatitis kórokozója is fertőzhetett. Hüvelyből egy colibaktériumot (vagy bármely fakultatív anaerob bélflóralakó baktériumot) csakis egy rossz szemléletű laboratórium közölhet pozitív eredményként, anélkül, hogy ugyanott ugyanaz a diagnoszta látta volna ugyanannak a hüvelynek a kenetét, és értékelhette volna a látható baktériumok mennyiségét és morfológiáját, az egyidejű sejteket (fehérvérsejtek, clue-sejtek), és tudna bármit a betegről (életkor, várandósság és időszaka, a menstruációs ciklus fázisa).
Mert sose feledjük el: fertőzést felderíteni, megelőzni, gyógyítani, az antibiotikum-rezisztencia terjedését megállítani megbízható és korlátozás nélkül elérhető mikrobiológiai diagnosztika nélkül nem lehet(ne), nem szabad(na).
Barcs István dr., főszerkesztő
