2021-ben, a koronavírus-járvány második évét kezdtük. Már voltak védőoltások, első körben a leginkább veszélyeztetett csoportként az egészségügyben dolgozók részesülhettek benne. És készült egy oltási terv a teljes népesség átoltottságának megvalósítására. Ami, mint bármi egyéb, vitákat váltott ki.
A Magyar Orvosi Kamara új vezetősége felkért arra, hogy külső szakértőként fertőzésekkel kapcsolatban hozzájuk érkezett megkeresésekre vállaljam a nevükben a válaszadást. Természetesen örömmel tettem eleget a felkérésnek, megtiszteltetésnek érezvén azt.
Az egyik első riportkérelem egy hosszú hangzó előzményekre visszatekintő, 1989-től nyomtatott formában megjelenő hetilaptól érkezett. Garanciát jelentett számomra az alapító főszerkesztő személye, a szerkesztő-riporter, aki korábbi rádiósként az egyik kedvenc riporterem volt, és nem utolsó sorban a lap korábbi főszerkesztő-helyettese, aki egy évvel járt fölöttem az újpesti Bajza utcai általánosba, gyerekként közel álltunk egymáshoz, vezetése alatt pedig a lap egy fiatal újságírója tollából az egyik legjobb velem készített riportot közölte.
Minden rendben ment. Telefonon megválaszoltam a szerkesztő úr kérdéseit, emailben megkaptam a megszerkesztett válaszaimat, amiket természetesen a MOK néhány finomítása után visszaküldtem. Ezt követően megkaptam tőle, a cikk szerzőjétől a véglegesnek szánt változatot.
Amikor a nyomtatott lapot kézbevettem, olyan meglepetés ért, ami sajtóval kapcsolatban soha azelőtt. A közösségi oldalon meg is osztottam, mert magamban tartani nem bírtam. Most, hogy az oldal emlékemként eszembe juttatta, ismét ugyanazok az érzések tolulnak fel.
Amiket egy nyomtatott hetilapban, az oltási tervről és annak bukásgyanújáról közölt riportból kihagytak
Először is sem a riport címét (amiből látszott volna a prekoncepció, amivel nem értek egyet), sem a többi nyilatkozó válaszait, a szövegkörnyezetet nem küldték el, az alapító főszerkesztő által kialakított gyakorlatra hivatkozva. Az első, jóváhagyásra elküldött, a szerkesztő által a riportba beillesztendő változatból a végleges, megjelent riportból következők maradtak teljesen vagy részben ki:
Kérdés az oltásra jelentkező regisztrációs lapról
Én: Én is csodálkoztam, amikor kitöltöttem a regisztrációs lapot, hogy sehol sem kérdeznek rá a krónikus betegségekre csak az életkorra. Viszont tudván, hogy az első körben oltandó egészségügyi dolgozók által az oltás előtt kitöltött adatlap részletesen kérdezi a krónikus betegségeket, gyógyszerérzékenységet, allergiás múltat, minden kockázati vagy kizáró tényezőt, el tudom képzelni, hogy az oltandók körének kiszélesítése előtt már fel fogják térképezni a korcsoporton belüli különbségeket.
Kérdés: Kapjanak-e oltást azok, akiknek nincsen érvényes TAJ számuk, nem fizetnek az ellátásért?
Én: Az orvos-szakszervezet feldobta a labdát, hogy annak, aki nem kérte az oltást ne járjon ingyenes gyógykezelés, ha megbetegszik. Én ezzel tökéletesen egyetértek. El kellene érnünk, hogy az egészségügyi ellátásban ne legyenek potyautasok, akik csak az előnyöket élvezik, de a terhekből és a közös felelősségből nem vállalják a rájuk eső részt. Nem tudom, hogy miért kellene ingyen, a többiek rovására gyógyítanunk azt, aki visszautasítja az ingyenes oltást és ezzel magára hozza a bajt. Szerintem hasonlóan potyautas az az ember is, aki nem fizeti az egészségbiztosítási járulékot és ezért nincsen TAJ-száma. A védőoltásnak komoly költsége van, különösen, ha a logisztikát is hozzászámoljuk. Ugyanakkor be kell vallanom, nem tudom hogyan döntenék, ha én lennék ebben a pozícióban. A közösségi érdek ugyanis az, hogy ne maradjanak emberek oltatlanul, mert ugyanúgy fertőzi a többieket a biztosított és a nem biztosított COVID-fertőzött. Ők ugyan potyautasok, de ha nem oltjuk őket, magunknak ártunk vele.
Kérdés: Kötelezővé tehesse-e a munkahely az oltást? Ha egy munkáltató úgy gondolja, hogy nála csak olyanok mehessenek közös irodákba, csak olyanok szolgálhassák ki a banki ügyfeleket, akik megszerezték az immunitást.
Én: Ezt az igényt teljesen érthetőnek, és elfogadhatónak tekinteném, de úgy érzem, hogy ez a szabadságjogok jelenlegi értelmezésével szembemenne. Sajnos a jelenlegi világunkban még az sem elfogadott, hogy az embereket olyasmire kötelezzük, aminek a hiányában más emberek biztonságát veszélyeztetik. Alighanem azonnal az ombudsmanhoz fordulnának azok az emberek, akiket nem engednek be a munkahelyükre, mert nem oltatták be magukat.
Kérdés: A közegészségügyi logika azonban más, mint az egyéni jogok logikája.
Én: Valóban nem lehet jogunk arra, hogy másokat szabadon megfertőzzünk, mert nekünk így tetszik. Ezzel kapcsolatban bő tíz évvel ezelőtt az ombudsmannak volt egy állásfoglalása, amikor kimondta, hogy az alkotmány elsőbbséget ad a közösség jogának. Az egyéni szabadságjogokat igenis lehet korlátozni akkor, mikor ez a közösség érdekeit sérti. Ahogy kötelező az is, hogy az úttestnek a jobboldalán kell haladnia annak is, aki szeretne szembe hajtani a forgalommal, úgy az sem nem lehet valakinek joga, hogy szabadon fertőzze a többieket, mert sohasem tanították meg arra, mit jelent az egészség megőrzése és szamárságokat gondol a vakcináról. Hogyha hagyom, hogy egy fertőző betegség kialakuljon bennem, az nem magánügyem.
Kérdés (az oltás kommunikációjáról)
Én: …Egy komoly, központilag irányított felvilágosító kampánynak kellene indulnia, amely az embereknek elmondja, hogy mi a fertőzés, és hogy lehet ellene védekezni. Hogyan működnek a védőoltások, hogyan kell szedni az antibiotikumokat. Az is baj, hogy a vírustagadók és oltásellenes tökfejek szabadon terjesszék téveszméiket. Bizonyos tartalmakat lehet szűrni, mert nézik azt, hogy a labdarúgó-stadionokban milyen molinókat feszítenek ki, mit kiabálnak emberek és azt büntetik, ha sért valamilyen jogot. Ugyanakkor az oltásellenes tartalmakat simán lehet terjeszteni, ezt nem büntetik, pedig azok életveszélyt okozhatnak.
A lap a szabad véleménynyilvánítás elkötelezett híve. A saját véleményük ezt übereli.
Amit mondtam, azt vállalom. Amit kihagytak belőle, azt is. A megjelent cikk üzenetét nem!
Az újság azóta megszűnt. Nem siratom.
