Írta: Barcs István
Cseppben a tenger. Egy a bölcs mondások közül. A mai kor sajnos annyira visszájára fordította, hogy a világháló népe a maga cseppnyi ismerete alapján el is hiszi, hogy a világtenger birtokába jutott, és alapja van a világmindenség ismerőjének vallania magát. Pedig az a tenger megszámlálhatatlan cseppből áll, és a bennük rejlő információk összessége alkotja valósággá.
Tegyünk egy kísérletet arra, hogy apró, látszólag egymáshoz sehogy se kapcsolatot mutató részletből egy koherens egészt állítsunk össze. Eljutunk-e egy egy pohár tejtől a mikrobiológus vagy higiénikus gondolkodásának sine qua non-jáig? Minden erőszakoltság nélkül. Ahogy az írás első részében ígértem.
Egy korty tej
Egy ismerősöm eltöltött néhány hónapot New York városában, és érkezésekor vett egy liter tejet. Kávéba, mert azt tej nélkül nem szereti, de magát a tejet annyira nem, hogy kávé nélkül is gusztusa lenne meginni. Így a napi néhány csepp fogyás mellett kitartott az az egy doboz. Jó sokáig. Amíg fel nem tűnt neki, hogy itt van már vagy hat hete, és még mindig ugyanazt a tejet issza. Mert az a tej nem lett savanyú, büdös, zöld, zavaros, vagy bármilyen, ami arra utalt volna, hogy megromlott. Ahogy egy tisztességes tőgyváladéknak illett volna viselkednie felbontva, ha 4 fokon tartva is, de folyton nyitogatva. Ő, nem szakmabeliként nem tudta, hogy az Egyesült Államokban annyira vigyáznak az emberek egészséges táplálkozására, hogy csíramentes (azaz steril) élelmiszereket árulnak. Mivel az ultramagas hőmérsékleten kezelés (azaz autoklávozás) nem minden élelmiszer esetében célravezető, például az ilyen módon előállított „tej” a kicsapódással elvesztett fehérjék, és a hő miatt karamellizálódott cukrok miatt ízében a legkevésbé sem emlékeztet arra a habos fehér folyadékra, ami a tehén tőgyéből spriccel a sajtárba, így tartósítószert tesznek olyan élelmiszerekbe is, amiket az európai és a még annál is szigorúbb magyar élelmiszertörvények nem engednek meg.
Egy nagyhatalmi tanácskozás
Néhány évvel ezelőtt, és néhány évvel hivatali megbízatása lejárta után az (egyik) Elnök hitvese, a volt First Lady azzal a meglepő állítással hozakodott elő, hogy amikor a világ vezető gazdasági hatalmainak soros tanácskozásán voltak Németországban, az egész amerikai delegációt meg akarták mérgezni. A mérgezést erős enterális tünetek jelezték, kiterjedve a biztonsági személyzet tagjaira is. Tantermi előadásaimat szerettem valamilyen aktualitással indítani. A reggeli hírekből értesülve erről, az aznapi előadásom kapott egy érdekes felütést. Aztán hamar eltűnt a híradásokból. Így se magyarázat, se helyreigazítás nem született rá, nyomtalanul merült el a semmiben. A megoldásban Columbo hadnagy, vagy a CSI segítségére szorulunk.
Itt kitérők következhetnének:
(Kitérő, ami elől kitérek. Szóba lehetne hozni, hogy – rovatunk címére is utalva – az Elnök, még jóval hivatalba lépése előtt a felesek segítségéhez nyúlt, és ilyenkor az érintett élete párja is gyakorta érintetté válik. Ami okozhat(na) inkoherens megnyilvánulásokat.)
Először talán szerencsének tarthatjuk, hogy a „mérgezés” Németországban, és nem egy kisebb, gyengébben felfegyverzett és a világpolitikai porondon kevésbé jelentős országban történt, így elmaradtak az ilyenkor nem példátlan válaszlépések.
Másodszor tudjuk azt is, hogy az Egyesült Államok mérete és a világban betöltött szerepe révén a többi országtól eltérő lehetőségeket képes biztosítani magának és az Államokat képviselő állampolgárainak. Például sportversenyeken az amerikai sportolók doppingellenőrzését nem a WADA, hanem egy külön szervezet végzi. És habár a legtöbb állam igyekszik az elhelyezést a leginkább otthonossá tenni, beleértve az élelmezést is, az amerikai sportolók nem csupán a saját konyhájukról táplálkoznak, hanem mindent, még a palackozott vizet is otthonról szállítják az egész verseny idejére. Miért lenne kisebb biztonság egy G7 csúcson?
Azt meg már sokadszor hozom elő, hogy az utazók betegsége, az a kórkép ami a többnyire fejlett jóléti államok polgárait kapja el, ha az otthonihoz képest alacsonyabb higiénés nívójú országba utaznak turistaként, nem a fejlődő országok silány ételeinek, hanem a saját immunrendszerük felkészületlenségének tudható be. Hiszen az ott élők is ugyanazt eszik és isszák, amitől a turista szinte a határ átlépése után egyből szaporán ismétlődő fakultatív programban részesül. És ez a nyaralását tönkre tevő fertőzés akkor is elérheti őt, ha – elővigyázatosságból – elegendőnek gyanított mennyiségű tequilát fogyaszt, viszont – elővigyázatlanul – kéri, hogy ismeretlen eredetű, de könnyen lehet, hogy helyi vízből készült jégkockát (fú, micsoda ötlet, de hát a saját kukoricapálinkájukat is azzal fogyasztják) tegyenek bele. Mert hát, abban a vízben a fagyasztást könnyedén átvészelő kórokozó is tartózkodhat.
Viszont megesett, hogy Törökországban arra figyelmeztettek, hogy a szállodában még fogmosásra se használjuk a vezetékes vizet! Mert fertőző lehet.
Ha mindezeket egymás mellé illesztjük, igen kevéssé – még kevésbé – hihető, hogy szándékos és rosszindulatú beavatkozás állt a hányás-hasmenés hátterében. Miután bizonyosnak vehetjük, hogy saját konyhájukról étkeztek a küldöttség tagjai, és otthonról hozott biztonságos italokat fogyasztottak, másra nem gondolhatunk, mint hogy a tüneteket kiváltó ágens a tápcsatornába csakis egyetlen módon juthatott be: fogmosással. Hallottunk már arról, hogy utazókat arra figyelmeztettek, hogy kerüljék a csapvíz fogyasztását Magyarországon, mert fertőzésveszélyes. Nekünk pedig nem árt. Amekkora a különbség Magyarország és a Közel-Kelet között, akkora lehet az Egyesült Államok és Nyugat-Európa között is. Ez ugyan spekuláció, de ha valós a kiindulás, nem az emlékezet csalta meg az emlékezőt, akkor valószínű magyarázat lehet.
A közös nevező
Néhány évvel ezelőtt tehát módom volt részt venni egy az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége szervezésében tartott élelmiszerbiztonsági tudományos rendezvényen. Az első rész előadásai a GNP, a Good Nutritional Practice (helyes táplálkozási gyakorlat) és megvalósítása köréből kerültek ki.
A második részben bemutattak egy felvilágosító programot, amit óvodáskorú kisgyermekek körében folytatnak, és az egészséges életmódra nevelés keretében népszerűsítenek. Itt a gyerekek közé rendkívül csúnya baktérium-szörnyeknek beöltözött maskarások jöttek be, akik tréfásan ijesztgették az apróságokat, huhogtak, stb. Nagy volt a kacagás, kicsit a Muppet Show-ra emlékeztető jelenet volt. Közben a program vezetői elmondták, mennyi rosszat is tesznek velünk ezek a gonosz baktériumok. Aztán nyílt az ajtó, és jöttek a jók egy-egy hatalmas permetfújóval és jól lefújták fertőtlenítővel az ártalmas bacikat. Öröm volt nézni, ahogy fetrengtek a hátukon, kalimpálva a lábukkal.
Aztán a végén mindenki énekelt, mondhatnánk Rejtővel, de erre nem emlékszem. Az öröm mindenesetre teljes volt, és a gyerekek megtanulták, hogy a baktériummentesség a jó. Ahogy a reklámok is ezt sugallják, nálunk is. Sajnos nem találtam rá a világhálón erre a felvilágosító filmre, de hasonló szemléletű reklámspotok naponta láthatók. Ölik a baktériumot a konyhaasztalon, a vécében, a kőpadlón, antibakteriális sampont és tusfürdőt javasolnak, különösen a gondos anyukáknak, hogy azzal fürdessék gyermekeiket.
Magányosan állok egy sötét udvaron
Az EDDA Blues kezdő sora a rockzene egyik kiapadhatatlan témájával indít: egyedül vagyok, senkim sincs… Milyen jó az FC Liverpool szurkolójának lenni! You’ll never walk alone! Ez a csapat himnusza, amit ha tízezrek énekelnek egyszerre, valóban felemelő érzés. Fordítsuk így: Soha nem vagy egyedül! Egy futballrajongó átérzi ezt.
„Kevés a hely, ahová léphetek…” – hangzik tovább a dal. Egy mikrobiológus tudja, hogy egyáltalán nincs olyan hely, ahova úgy léphetnék, hogy egyedül legyek. Akár piros, akár lila öltözékben. Mert minden lépésemet kíséri a testem sejtjeinél tízszer vagy százszor több sejtből álló mikrobiom, a velem együtt élő baktériumok és egyéb mikrobák tömege, akik szintén én vagyok.
És nem élhetnék nélkülük. Mert szükségünk van egymásra. Mert technikailag sem lehetséges a teljes baktériumflórát kiirtani. Mert a részleges csökkenésük, sérülésük is súlyos problémákat okoz. Mert védelmeznek. Mert hiányukban könnyebben megtámadnak valóban kórokozó baktériumok. Mert ha nem találkozom velük, minél többükkel minél többször, az immunrendszerem nem képes felkészülni a később bizony nagyon is jelentkező szükséggel, hogy megvédjem magam. Hogy ne betegedjek meg egy hamburgertól. Egy jégkockától. Egy fogmosástól. Egy piszkos padlótól.
Ja, attól még soha senki nem betegedett meg…
A Fele se rovatban eddig megjelent:
A burkus király és a kutyafejű tatárok
Kire hasonlít ez a kölök, mondd?!
